Gönczy-hét – 2021/22.

  • Post category:Általános hírek
  • Reading time:6 perc az olvasási idő

Az idei tanévben is szeptemberben, a tanév elején szerveztük meg a Gönczy-hetet. A programokat úgy állítjuk össze, hogy azok segítsék a pedagógiai programunk nevelési céljainak a megvalósítását, olyan nevelési helyzeteket teremtsünk, amelyekben fejlődik a tanulók összedolgozási képessége, elmélyíthetik az osztály- és az iskolaközösségben kialakult kapcsolatokat, esélyt teremtsünk új kapcsolatok kialakítására más osztályokban tanuló diákokkal. Mindezt úgy, hogy maradandó élményekkel gazdagodjon minden résztvevő: diák, tanár, meghívott előadó. Melyek voltak az idei évben a programjaink?

2021. szeptember 27. Hangolódjunk!

Szép, őszi, napsütéses időben rendeztük meg az első programunkat, amellyel megalapoztuk az egész heti jókedvet. Minden osztályt kerti piknikre vártunk. A gyerekek elhozták a kedvenc játékaikat, megosztották a társaikkal, és természetesen, ahogy egy jó piknikhez illik, előkerültek a sütemények, innivalók. Elővettük a pingpong- és a csocsóasztalt, és akik kedvet éreztek hozzá, rajzolhattak az aszfaltra.

Az iskola diákvezetői kerekasztal-beszélgetésre hívták intézményvezető urat és a helyettesét. Kérdéseikkel, kéréseikkel rávilágítottak a tanulókat leginkább foglalkoztató dolgokra. Szóba került többek közt a büfé, a játszótéri elemek felújítása, a digitális oktatás, a beltéri játékok használata, a konténer bölcsőde felépítése. A résztvevő gyerekek nagy empátiáról, szociális érzékenységről tettek tanúbizonyságot.

Különösen a kisebbek élvezték a QR-kódos kincsvadászatot, melynek során iskolánk névadójával, Gönczy Pál életével és munkásságával ismerkedtek a vállalkozó diákok.

2021. szeptember 28. Érzékenyítő nap

Ezen a napon a fő hangsúlyt a testi-lelki egészségre, az egymásra figyelés fontosságára helyeztük. Délelőtt vendégeink voltak a Csokonai Ifjúsági Program drámapedagógusai: Gemza Melinda és Varga Nikolett. A két 6. osztálynak tartottak rendhagyó és rendkívül tanulságos drámaórát, melynek során az iskolai bántalmazás, a zaklatás működését, és a különböző szerepek felelősségét járták körül. Eljöttek hozzánk a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének képviselői is. Külföldi hallgatók délelőtt angol nyelven a szájhigiéniáról tartottak angolórát a 7. és 8. évfolyamos angolosoknak, délután pedig szexuális felvilágosító foglalkozást- magyar nyelven –  a 8. évfolyamosoknak. Délután Bak István rendőr alezredes a biztonságos internethasználat fontosságát emelte ki, Bodonyi Norbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közösségi Foglalkoztató munkatársa reintegrációs foglalkozást tartott. Választhatták még a gyerekek a gerinctornát, amelyet Benedek Gyöngyi tanárnő tartott, Gazdag Ádám tanár úr vezetésével sportamőbázhattak a sportot kedvelők, a tánc és a mentálhigiéné kölcsönös kapcsolata volt annak a foglalkozásnak a témája, amelyet Lévai Kiss Enikő tanárnő tartott. Kollár Ferenc iskolapszichológussal az iskolai zaklatásról beszélgettek, Szabó Vanda védőnő foglalkozásán az egészséges életmód és táplálkozás volt a fő téma.

2021. szeptember 29. Öko-nap az iskolakertben

Iskolakerti nyílt napot terveztünk szerda délutánra. A szervezés és a megvalósítás motorja Fodorné Magyar Ágnes tanárnő volt, de a program sikeres megvalósításhoz most is –mint mindig – a kollégák, a gyerekek és a szülők példaértékű összefogására volt szükség. A vendégként hozzánk látogató pedagógusoknak megmutattuk, hogy az elköteleződés, kreativitás, rugalmasság tettvággyal összekapcsolódva hogyan lehet inspiráció más iskolák számára is. Az Iskolakertekért Alapítvány vezetői elismeréssel szóltak az iskolánkban folyó szakmai munkáról, és felkérték a mi iskolánkat a Természettudomány az iskolakertben és a Matematika az iskolakertben című kisfilmek elkészítésére.

A 8. osztályosok ezen a délutánon a „Mi a pálya?” műszaki szakmabemutató fesztiválon vettek részt, amelyet a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a DSZC szervezett. A szakmabemutatón értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk, a látottak formálták a nyolcadikosok pályaválasztásról szóló elképzeléseit.

 

2021. szeptember 30. A magyar népmese napja

Szeptember 30. Benedek Eleknek, a nagy mesemondónak a születésnapja. Országszerte és a határainkon túl a magyar közösségekben ezen a napon a magyar népmesék életünkben betöltött szerepére, fontosságára figyelünk. Nem volt ez másként nálunk sem. Meseíró és illusztráló pályázatot hirdettünk azzal a céllal, hogy a mi tanulóink is tapasztalják meg az alkotás örömét. Az aulában a mese tízparancsolata fogadta a gyerekeket, és egész délelőtt a szünetekben lehetett magyar népmeséket nézni. Délután a Józsai Közösségi Térben különleges élményben volt része annak a nyolc 5-6. évfolyamos leánynak, akik részt vettek a Mesés Mesterségek programsorozat első foglalkozásán. Nagy Mária, a közösségi ház vezetője autentikusan népmesével fogadta a gyerekeket, majd Gyarmati Éva hímző, a Józsai Vászonhímzők Egyesülete elnök asszonya tartott egy nagyon érdekes mesterségbemutatót, melyből sokat tanulhattunk nemzeti örökségünkről, a hagyományok megőrzésének fontosságáról.