A Gönczy-hét több szempontból is rendhagyó, különleges az iskola életében. Részben azért,
mert lehetőséget kínál a pedagógiai programunkban megfogalmazott nevelési célok egy
részének megvalósítására, részben pedig azért, mert lehetőséget kínál közösségépítő
programokra is. Ezen a héten számos olyan lehetőséget kínálunk a gyerekeknek, ahol
átélhetik a saját osztályközösségükhöz való tartozás élményét, és olyanokat is, amikor is
felbontjuk az osztálykereteket, és lehetőséget biztosítunk arra, hogy megtanuljanak együtt
dolgozni más közösségek tagjaival is. A programok megszervezésekor különleges figyelmet
szentelünk a jeles napok által kínált lehetőségeknek és az iskolai munkatervben meghatározott
feladatoknak.
Következzenek a programok!
Hétfőn három jeles nap foglalta keretbe a tevékenységünket. Kondorné Peidl Borbála
kolléganő szerveztett a Józsai Közösségi Házban a zene világnapjára koncertet. Közben az
iskolában zajlottak a magyar népmese napjához és az állatok világnapjához kapcsolódó
programok. Délelőtt a szünetekben mesemaratont és mesekvízt szerveztünk, az állatok
világnapjára pedig különféle pályázatokat hirdettünk, melynek témája a kedvenc állatok
bemutatása volt. A World Wide Fund for Nature (WWF), a világ legnagyobb civil
természetvédelmi szervezetének jelképét is megformáltuk a rendszergazdánk segítségével a
gyerek által beküldött fotókból, ezzel is felhívtuk a tanulók figyelmét a felelős állattartás
fontosságára.
Kedden az egészségnevelésé volt a fő szerep. Az érzékenyítő program keretében olyan témák
kerültek előtérbe, amelyek megismerése segíti a testi-lelki és mentális egészségünk
megóvását. Hagyományosan a vendégeink között köszönthettük a Debreceni
Orvostanhallgatók Egyesületének önkénteseit, akik szexuális felvilágosítás, drogprevenció,
egészséges életmód, a betegségek és megelőzései témában tartottak foglalkozást, az utóbbit
angol nyelven. Vendégünk volt a rendőrfőkapitányság munkatársa, aki a bűnmegelőzés
lehetőségéről tartott interaktív foglalkozást. Nagy tetszést aratott a résztvevők körében a
menta klub és a művészetterápiás – zene, tánc, rajz – foglalkozás.
Szerdán a környezeti nevelés céljait társítottuk a közösségi alkotó tevékenységhez. Délután
osztálykeretben beszélgettek arról a tanulók, hogy miért tekinthetünk hősként a fákra,
újrahasznosított és a természetben talált alapanyagokból szélcsengőt készítettek. A húsmentes
büfé pedig alkalmat teremtett arra, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét az egészséges
táplálkozás fontosságára, valamint arra, hogy a kevesebb hús fogyasztása hogyan járulhat
hozzá az ökológiai lábnyomunk csökkentéséhez. Bebizonyítottuk, hogy hús nélkül is lehet jó
minőségű, ízletes ételeket készíteni. Készült csicseriborsókrémes szendvics lilahagymával,
gyümölcs- és zöldségsaláta.
Csütörtökön az aradi vértanúk emléknapján a 48-49-es szabadságharc hőseiről, áldozatairól
emlékeztünk meg. Az ünnepi megemlékezésen a 7.b osztályosok műsorát tekintettük meg.
Délelőtt pedig a tanítási órák átszervezésével kegyeleti váltófutással emlkékeztünk a hősök
áldozatvállalására.
Péntek a pályorientációs nap volt. A 8. évfolyamosok a „Mi a pálya?” elnevezésű
pályaválasztási fórumon és kiállításon vettek részt. Az 5. évfolyamosok „A Nagyerdő napja”
program keretében az erdészeti szakmákkal ismerkedtek, a 6-7. évfolyamosokhoz különféle
szakmák elismert szakemberi érkeztek, akik a szakmájuk bemutatásán túl felhívták a
gyerekek figyelmét arra, hogy milyen értéket teremtenek munkájuk során. A vendégeink
között köszönthettük az ügyészi szakmát bemutató édesapát, az egészségügyi dolgozók
képviselőit, a rekreációs intézet és a gyermekjóléti szolgálat munkatársát, valamint az
állatvédelemmel foglalkozó Tara csoport szakemberét. Az alsó tagozatosok is hasonlóképpen
hasznosan töltötték a délelőttöt. Például az 1. évfolyamosok a fényképész szakmával
ismerkedtek, a 3. b osztályosokhoz szülők érkeztek, a 4.b osztályosok a Tímárházba
látogattak.
Képek az alábbi linken: