A DMJV Bolgár Kisebbségi Önkormányzata és a DEMKI Józsai Közösségi Ház meghívására felsőseink egy csoportja is csatlakozott a Bolgár Tavaszünnep elnevezésű rendezvényhez, ahol a bolgár tavaszváró szokásokkal ismerkedtek, valamint kipróbálhatták a „martenica baba” készítését.
A martenica (bolgárul мартеница) egy fehér és vörös fonalakból készített díszítés, amit március 1-jétől nagyjából március végéig hordanak a bolgárok, (vagy addig, míg az illető meg nem lát egy gólyát, fecskét vagy egy rügyező fát.) A program egyúttal előfutára is a 2025 augusztusában induló „Ültessünk fenntartható jövőt!” nyertes Erasmus+ pályázatunknak, melynek keretében bolgár iskolások tesznek majd nálunk egyhetes látogatást.
Képek: link!