A természettudományok népszerűsítésére hirdette meg csapatversenyét a tanév elején a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium a Hajdú-Bihar megyei általános iskolák 7-8. évfolyamos diákjai részére.
A versenyzők biológia, fizika, földrajz, kémia tantárgyból mérték össze ismereteiket, kreativitásukat, környezettudatosságukat.
Iskolánk öt csapattal nevezett a versenyre. Az első két forduló legjobb eredményt elérő 12 csapata került a decemberi döntőbe, köztük egy gönczys trióval.
A verseny első díját Csirmaz Áron, Németh Réka és Szabó Boglárka 8. a osztályos tanulók nyerték el kiemelkedő tudásukkal, igazi szakmai teamként való együttműködésükkel.
Koordináló felkészítő pedagógusaik: Burger Angéla Erzsébet, Gyimóthyné Rácz Andrea és Tóth Enikő.
Szeretettel gratulálunk a csapat munkájához és eredményéhez.