Ezzel a címmel indította útjára a Méliusz Juhász Péter Könyvtár XIV. diákkonferenciáját, amelyen 4-8.osztályos korú gyerekek mutathatták be kedvenc írójukat, olvasmányukat, beszélhettek az irodalomhoz való kötődésükről, és ahogy az egyik kis előadó nevezte „egyedfejlődésükről” az olvasóvá válás során.
Iskolánkat négy tanuló képviselte ezen a népszerű eseményen: Birki Jázmin (4.a) Borbíró Hanga (4.b) Papp Krisztina (4.a) és Virág Luca 4.b osztályos tanulók. Jóllehet a negyedikes leányzók voltak a mezőny legfiatalabb résztvevői, ennek ellenére remekül helytálltak a nívós megmérettetésben és méltó módon képviselték iskolánkat a népes mezőnyben. Mindegyikük prezentációja egyedülálló volt a maga nemében: Kriszti bűvésztrükkel zárta az előadást, Luca -aki a múlt évben 30000 elolvasott oldalt tudhat maga mögött-sajátos, fanyar humorával is szórakoztatta a közönséget, ugyanakkor Hanga visszafogott, kedves stílusában, előadásán keresztül azt is bemutatta, hogy mennyire segítette őt olvasóvá válni egyrészt anyukája személyes mintaadása, másrészt az iskola olvasóvá nevelési programjai. Erről Jázmin is szót ejtett, aki most azt is bizonyította, hogy nemcsak a matematika területén mozog otthonosan és sikeresen.
A negyedikes tanulók jutalomkönyvet és oklevelet kaptak munkájuk elismeréseként.
Felkészülésükben segítették őket szüleik és tanítóik: Hoványiné Járdán Rita és Makranczyné Pete Regina.
Bízunk benne, hogy a kis negyedikesek a jövőben is ilyen lelkesen folytatják majd „könyvmolyos pályafutásukat”.