A Vállalkozzunk! program keretében 2024. május 9-én, csütörtökön a céglátogatások sorában újabb tantermen kívüli élményprogramon vettünk részt a 7. évfolyammal: ellátogattunk a Debreceni repülőtérre.
A regionális nemzetközi repülőtéren betekintést nyerhettünk a légikikötő kulisszái mögé. Olyan helyekre is eljutottunk, amit egy átlag légiutas nem láthat. Végiggurultunk a kivilágított futópályán, láthattuk az egykori katonai hangárokat, a légimentők bázisát, a repülőtér különleges földi kiszolgáló járműveit. Nagyon örültünk a természetbarát megoldásnak, és találgattuk a madárbalesetek elkerülésére megszólaló ragadozó madarak felerősített hangait, amellyel a fel- és leszállás előtt távol tartják a madarakat a repülési útvonaltól.
A különleges tűzoltó egységet szemlélve éppen részesei lehettünk egy éles riasztásnak, amint 90 másodperc alatt menetkészen indultak a tűzoltók a feladat ellátására.
Szakértő túravezetőink folyamatosan értelmezték a körülöttünk zajló eseményeket, és bemutatták, hogyan működik a légiközlekedés világa.
Testközelből néztük az Eindhovenbe tartó Wizz Air utasszállító repülő felszállását, és földrajzból éppen Európa országait tanulva, gondolatban mi is Hollandia felé repkedtünk a habos felhők fölött.
Programunkat a Pénziránytű Alapítvány finanszírozta.