Mikulás ünnepén

Kétévnyi kényszerű pihenés után ismét ellátogatott a Mikulás a Gönczy Pál Általános Iskola diákjaihoz december 6-án. Magával hozta a segítőit is, a krampuszokat, és közösen járták körbe az osztályokat. Volt, ahol énekszóval várták, máshol rajzoltak a Mikulásnak, többen levelet írtak, melyben legféltettebb vágyaikat fogalmazták meg, és volt olyan osztály is, ahol a gyerekek eljuttatták a Mikuláshoz a kis táblázatukat az olvasási kihívásban elért eredményeikről. Ami mindenhol közös volt a jókedv és a Mikulás által hozott ajándék.

December 9-én sulibulit tartottunk, természetesen a Mikulás-nap jegyében. Talán ez volt eddig az idei tanév legjobban várt rendezvénye. A felhőtlen szórakozáshoz szükséges zenéről a 8. osztályosok gondoskodtak, a 7. évfolyamosok pedig finomságokkal árasztották el büfét: volt minden, ami szem-szájnak ingere.

Hálás köszönet a Mikulásnak és a krampuszainak és mindenkinek, aki felejthetetlenné varázsolta az ünnepet!

Képek az alábbi linken:

link