„Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.” Leonardo da Vinci
Az „Ismerd meg az öt elem titkát!” komplex tehetséggondozó programunk külső helyszínre tervezett tavaszi moduljait az előző tanévben a vírushelyzet miatt nem sikerült maradéktalanul megvalósítanunk.
Idén abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az egészségügyi akadályok elhárultak, így visszatérhettünk a korábban már jól bevált programjainkhoz. Ezek sorában egyik, már rendszeresnek mondható külső helyszínünk a Debreceni Nemzetközi Repülőtér. Ez a látogatás az „Ismerd meg az öt elem titkát!” levegő projektjének utolsó eleme, amit az előző években is hatalmas lelkesedés övezett.
Ezúttal a Légiközlekedési Kulturális Központ szervezésében jutottunk be a debreceni légi kikötő területére, május 27-én.
A hangulat megteremtésében szerepet játszott ,hogy „reptéri transzfer” szállította a gyerekcsapatot a parkolóba, majd később a kifutópályák mellett is, biztonsági okok miatt kizárólag busszal közlekedhettünk. Viszont ez csak emelt a látogatás élményszerűségén, hiszen szakértő túravezetőink folyamatosan kommentálták, a körülöttünk zajló eseményeket és minden érdeklődést kielégítve bemutatták, hogyan működik a repülés világa.
A légi közlekedés első fázisát is átélhettük adataink egyeztetésével és az utasok biztonsága érdekében végzett ellenőrzésen való részvétellel. Beszállókártyánk ugyan nem volt, de ugyanolyan szigorú beléptetésben volt részünk, mintha utazáshoz készülnénk. Az utasok, és mellettük a gyerekek, detektoros kapun haladtak át, kézipoggyászukat pedig röntgen berendezéssel világították át, ügyelve a repülés biztonságára.
Sajnos ezek után nem sorakoztunk be az éppen Eindhovenbe induló járat utasai mögé, de kárpótolt minket, hogy gurulhattunk a kivilágított futópályán, megnézhettük az egykori katonai hangárakat, a légimentők bázisát, a repülőtér speciális földi kiszolgáló járműveit.
Közelről követtük végig, ahogyan az éppen gyakorlatozó reptéri tűzoltók eloltják a tüzet egy életnagyságú repülőgép-makett fedélzetén. Erre az izgalomra még a szervezőink sem számítottak!
Testközelből csodálhattuk a fel- és leszálló utasszállítókat, majd lehetőségünk nyílt betekinteni a légikikötő kulisszái mögé, így olyan helyekre is eljutottunk, amit egy átlag légiutas nem láthat.
Izgalmas történetekben, lenyűgöző látványban valamint „felemelő” élményben lehetett részünk ezen a különleges péntek délutánon.
Markovics Enikő
Hoványiné Járdán Rita