A tavaszi hónapokban szép eredményeket értek el a gönczys diákok humán szakmai területen is.
Hat 7. b osztályos fiú vállalkozott arra, hogy a Savaria országos történelmi versenyen megméretteti a tudását. A rangos szakmai verseny témája a vegyes házi királyok kora (1301-1526), meghirdetője a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központja volt. Az első iskolai fordulóból a megyei fordulóba az igen népes mezőnyből három tanuló jutott. Gergely Lajos Milán 4. helyezést, Hidi Kristóf 28. és Pór Róbert Dávid 41. helyezést ért el. Felkészítő tanáruk Kocsis Ildikó tanárnő volt.
Hagyományainkhoz híven minden évben részt veszünk az egyik legrangosabb anyanyelvi versenyen, a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen is. Az ELTE BTK Mai Magyar Tanszéke által meghirdetett verseny is az iskolai fordulóval kezdődött. Évfolyamonként a legjobb eredményt elérő diákok feladatlapját küldtük be a verseny szervezőinek. A megyei fordulóba 3 diákunkat hívták meg. Tamás Boglárka 8. b osztályos tanuló 1 helyezést ért el, ezzel kivívta az országos döntőn való részvétel lehetőségét. Boglárka felkészítő tanára: Budáné Hajdú Ágnes tanárnő. Nagy Mihály 6. b osztályos tanuló 5. helyezett lett, felkészítője Makai Judit tanárnő. Vig Regina Panna 5. a osztályos tanuló 25. helyezést ért el. Felkészítő tanára Nagy-Varga Ildikó tanárnő volt.
A tavaszi versenyek ezzel még nem értek véget… A szép eredményekhez gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanáraiknak egyaránt.
Makai Judit
felsős humán munkaközösség-vezető