Zenei világnap

Zene nélkül lehet élni, de nem érdemes.”

(Kodály Zoltán)

Második alkalommal ünnepelte együtt a két józsai általános iskola a zene világnapját egy színvonalas műsorral a Józsai Közösségi Házban. Zeneiskolások adtak koncertet gyerekeknek a Lorántffy Zsuzsanna és a Debreceni Gönczy Pál Általános Iskolából.

Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO október 1-jét A zene világnapjának nyilvánította. Mindez 1975-ben történt, azóta a világ minden pontján ezen a napon különös figyelmet szentelnek annak a csodának, amit zenének hívunk.

„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói” – mondta a hegedűművész, aki szerint a zene hozzátartozik a teljes személyiséghez.

Yehudi Menuhin-Alexander Pope A király, a macska meg a hegedű című meséjét a rendezvény szervezője, Kondorné Peidl Borbála tanárnő olvasta fel a gyerekeknek.

Különféle hangszereket hallhattak a diákok ezen a hangversenyen, citerát, furulyát, klarinétot, fuvolát, gitárt, és számos zongoraprodukciót. 

Közös énekléssel zárult a műsor a Gönczy Pál Általános Iskola kórusa részvételével.

Kondorné Peidl Borbála

szervező

Képek az alábbi linken:

link